Á.SZ.F.
Általános Felhasználási és Szerződési Feltételek
Ezeket a feltételeket Magyarország törvényei szabályozzák.
Kérem, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni hevesajandek.hu webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az alábbiakat és kizárólag abban az esetben vegye igénybe a szolgáltatásokat, amennyiben elfogadja jelen ÁSZF és Adatvédelmi Nyilatkozat teljes tartalmát és minden pontjával egyetért.
Tudomásul veszi, hogy bármely termék megrendelése esetén a jelen ÁSZF elfogadása, nyilatkozatnak bizonyul és fizetési kötelezettséget von maga után. Amennyiben a fogyasztó a teljesítés megkezdését követően felmondja a szerződést, köteles – a közlése időpontjáig - a vállalkozásnak, az addig teljesített szolgáltatásával kapcsolatos arányos díját megfizetni. Amennyiben - legkésőbb 48 órán belül – nem kerül visszaigazolásra a megrendelés, akkor a megrendelő mentesül az ajánlati kötöttség vagy szerződéses kötelezettség alól.
Jelen dokumentum elektronikus formában kerül megkötésre, nem kerül iktatásra, de PDF formátumban letölthető és kinyomtatható. Magatartási kódexre nem utal.
Amennyiben a Szerződési és felhasználási feltételek elolvasása után illetve az adatai kezelésre, feldolgozására vonatkozóan további kérdése lenne, kérjük, hogy vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségek valamelyikén!
I. Az üzemeltető adatai:
Cégnév: Hancsárik Zsolt ev.
Székhely: 3200 Gyöngyös, Áchim András 2.
Telephely: ua.
Postacím: ua.
Adószám: 76616765-1-30
Cégjegyzék száma: 32648685
Kibocsájtó cégbíróság, okmányiroda: Heves Megyei Kormányhivatal Gyöngyösi Járási Hivatal
Email cím: hzsolti81@gmail.com
Telefon: +36-70-3292-100
Kapcsolattartó: Hancsárik Zsolt
Szerződés nyelve: magyar
Tárhelyszolgáltató: 3 in 1 Hosting Bt.
2310 Szigetszentmiklós, Dévai utca 10/A
Fax: +36/24/998-626
Email:
admin@megacp.com
II. Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre:
A webáruház ajándéktárgyakat forgalmaz. A termékeknél megjelenített képek csak illusztrációk a valóságtól eltérhetnek. Áraink minden esetben bruttó árak, az áfát tartalmazzák.
A házhoz-szállítás költségét nem tartalmazzák.
III. Vásárlás regisztráció nélkül vagy regisztrációval
1. Vásárlás regisztrációval a regisztrációs űrlap kitöltésével: felhasználónév, és e-mailcím megadásával, amiről e-mailben visszaigazolást kap.
Regisztráció után regisztrált felhasználóként be tud lépni és azonnal el tudja küldeni megrendelését.
2. Megkezdheti a vásárlást előzetes regisztráció nélkül, de a vásárlás folyamata alatt, a termék kosárba helyezése utána a rendelés folyamán regisztrálnia kell, a megrendeléssel egyidőben létrehozzuk felhasználói fiókját rendszerünkben.
IV. Vásárlás - rendelés - fizetés menete
1. Termékek kiválasztása és kosárba helyezése
A termék kosárba helyezése után - ha a vásárlás regisztrációhoz kötött - ezen a ponton is regisztrálhat - vagy folytatja a vásárlást vagy a "Rendelés" gombra kattint.
2. A kosár tartalmának frissítése, törlése és véglegesítése
A kosár tartalmának megjelenésekor a vásárlást tovább lehet folytatni a „Vásárlás folytatása” gombra kattintva. Amennyiben vásárlását tovább folytatja, és újabb terméket helyez kosarába, akkor a kosár tartalma automatikusan frissülni fog.
Kosarának tartalmát bármikor törölheti. a termék előtti "Eltávolítás" négyzetre kattintva. (a kosár tartalma a webáruházból történő kijelentkezéskor automatikusan törlődik).
Amennyiben Kosarának tartalmát véglegesíteni szeretné, úgy a "Rendelés" gombra kattintva ezt megteheti.
3. Rendelés lépései
3.1 Az adatok megadása: A "Rendelés" gombra kattintás után amennyiben még nem vásárolt a webáruházban, itt megadhatja szállítási és számlázási címét, vagy a már korábban megadott adatait módosíthatja és megjegyzést is fűzhet a rendeléshez.
Fontos: ügyeljen az adatok pontosságára, hiszen a megadott adatok alapján kerül számlázásra, illetve szállításra a termék. Természetesen a felhasználó a megadott adatok javítását a Webáruházban található "Fiók karbantartása" menüpontban elvégezheti. Az adatokat csak először kell megadni, a későbbi vásárlások alkalmával ezt a lépést már nem kell elvégezni.
3.2 Szállítás: kiválaszthatja a termék átvételének módját:
3.2.1 Személyes átvétel
3.2.2 Házhozszállítás
Felhívjuk figyelmét, hogy házhozszállítás esetén a pontos szállítási költségről, illetve a fizetés végösszegéről a rendelés feldolgozása után e-mailben értesítjük.
3.3 Fizetés: kiválaszthatja a megrendelés teljesítésének fizetési módját, de előtte még áttekintheti a rendelés adatait.
választhat:
3.3.1 Utánvét
Utánvéttel csak regisztrált felhasználók rendelhetnek, egyéb esetben ez az opció meg sem jelenik a felületen!
A megrendelt termékek vételárát, valamint a házhozszállítás díját a vásárló a futárszolgálatnak fizeti ki készpenzben vagy bankkártyával illetve a csomagküldő cég automatájánál bankkártyával.
3.3.2 Banki utalás
Webáruházunkban megrendelt termékek vételárát a szállítási költséggel együtt Hancsárik Zsolt ev. Erste Bank-nál vezetett 11600006-00000000-93735418 számú bankszámlaszámára kell utalni.
Az utalás kedvezményezettje Hancsárik Zsolt. Az utalás közlemény rovatában a megrendelés azonosítószámát fel kell tüntetni.
A megrendelt termékek az összeg beérkezését követően kerülnek postázásra.
Kérjük, hogy átutalásos fizetés esetén az utalást csak a pontos szállítási költség ismeretében indítsa el ez után, a pontos szállítási költség ismeretében indítsa el, a rendelés feldolgozása után e-mailben értesítjük.
3.3.3 Bankkártyás fizetés: A felhasználónak lehetősége van a rendelés összértékét online, bankkártyával fizetni:
3.3.3.1 Az OTP Mobil Kft. SimplePay rendszerén keresztül. OTP Simplepay bankkártyás fizetési tájékoztató
3.3.3.2 A PayPal fizetési rendszerén keresztül.
4. A szerződési feltételek és az adatkezelési szabályzat elfogadása
Amennyiben a megadott adatok helyesek, el kell fogadnia az adatkezelési szabályzatot és a szerződési feltételeket, amely egyben azt is jelenti, tudomásul veszi, hogy a megrendelése fizetési kötelezettséget von maga után.
5. „Rendelés elfogadása” gombra kattintva adható le a rendelés.
Amennyiben szükséges, a rendelés a „Vissza” gombbal módosítható és a rendelést bármikor megszakíthatja, és kosarának tartalmát törölheti.
Egy adott megrendelés elküldött adatai az elküldést követően már nem módosíthatók.
6. Visszaigazoló email a rendelésről. A Webáruház a megrendelésről automatikusan egy visszaigazoló e-mailt küld a megadott email címére. Ha az email nem érkezne meg célszerű a spam mappát megnézni.
V. A termék átvétele, fizetés, szállítási díjak
1. Házhozszállítás futárszolgálattal/postával
A Webáruházban megrendelt termékek házhoz szállítását. Posta/Futárszolgálat.
Házhozszállítás díja itt megtekinthető
Amennyiben a megrendelt termék státusza „Készleten”, úgy a termékek szállítási határideje személyes átvételkor az napi 1 munkanapot vesz igénybe, csomagautomatába 1-2 munkanap, házhozszállítással 2-3 munkanap a kiszállítási idő. Amennyiben a kiszállítás ezen határidőkön belül nem tud megvalósulni, a webáruház ügyfélszolgálata tájékoztatja a Vásárlót és egyeztetnek a megrendelés teljesítésének további menetéről.
Házhozszállítás esetén a termékeket a webáruház munkatársa csomagolja be, mely szolgáltatásért külön díj nem kerül felszámításra. Valamennyi csomag esetében mellékelten megtalálható a vásárlásról szóló blokk, és/vagy a termékek vételárát, valamint az egyéb járulékos költségeket tételesen tartalmazó áfa-s számla.
Külföldi címre szóló megrendelés esetén a szállítási díjakról a Szolgáltatónak küldött e-mailben lehet érdeklődni.
2. Személyes átvétel és fizetés:
A megrendelt termékeket a hevesajándek.hu webáruház, székhelyén/telephelyén (címe: 3200 Gyöngyös, Áchim András 2..) személyesen is át lehet venni külön szállítási díj és egyéb járulékos költségek nélkül.
Személyes átvétel esetén a Webáruházban megrendelt termékek vételára itt kerül kiegyenlítésre. A személyes átvétel csak azután teljesülhet, ha ügyfélszolgálatunk ügyfélszolgálata a Vásárlót az átvétel lehetőségéről tájékoztatta, és az átvételt és fizetést megelőzően a helyszínen a Vásárló a Webáruházban kapott megrendelési azonosítóra hivatkozott.
Személyes átvétel esetén készpénzes fizetési mód áll rendelkezésre.
A megrendelt termékek átvételére 10 munkanap áll rendelkezésre onnantól számítva, hogy a megrendelés státusza „Átvehető” és erről a Vásárló e-mailben tájékoztatást kapott.
VI. Kellékszavatosság, termékszavatosság, jótállás
A vállalkozás a szerződésben a rendelet rendelkezéseitől a fogyasztó hátrányára nem térhet el. A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb 15 (tizenöt) napon belül elvégezze. A vásárló kötelessége a szerződés megkötésének bizonyítása (számlával, vagy akár csak nyugtával).
A vállalkozás a vásárló bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről köteles jegyzőkönyvet felvenni. Jegyzőkönyv minta
A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.
Ha a vállalkozás a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a fogyasztót.
A vállalkozás a jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni.
A fogyasztói tájékoztató jelen pontja a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdése felhatalmazása alapján a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 3. számú melléklete alkalmazásával készült.
Kellékszavatosság
Ön az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.
A hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.
Ha a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés tárgya használt dolog, a felek rövidebb elévülési időben is megállapodhatnak; egy évnél rövidebb elévülési határidő ebben az esetben sem köthető ki érvényesen.
Eladóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást az Eladó nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
Használt termékek esetén alapesetben az általános szabályoktól eltérően alakulnak a szavatossági, jótállási jogok. A használt termékek esetében is beszélhetünk hibás teljesítésről, azonban figyelembe kell venni azokat a körülményeket, amelyek alapján a Vásárló bizonyos hibák előfordulására számíthatott. Az avulás folytán ugyanis egyes hibák jelentkezései egyre gyakoribbakká válnak, amelyek következtében azt, hogy egy használt termék ugyanolyan minőséggel rendelkezhet, mint egy újonnan vásárolt, nem lehet feltételezni. Ennek alapján a Vásárló csak az olyan hiányosságok tekintetében érvényesítheti a szavatossági jogait, amelyek a használtságból eredő hibákon felüliek, és azoktól függetlenül keletkeztek. Ha a használt termék hibás és erről a Fogyasztónak minősülő Vásárló a vásárláskor tájékoztatást kapott, az ismert hiba vonatkozásában a Szolgáltatónak nincs felelőssége.
Termékszavatosság
Ingó dolog (termék) hibája esetén – választása szerint – a kellékszavatossági igényt vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
Termékszavatossági igényként kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Termékszavatossági igényét a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
Jótállás
Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján az Eladó jótállásra köteles a rendelet 1. számú mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek (pl.: műszaki cikkek, szerszámok, gépek), valamint az ott meghatározott körben azok tartozékai és alkotórészei (a továbbiakban - jelen pontban - együtt fogyasztási cikként hivatkozva) eladása esetén.
Jótállási jogok
A Vásárló a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendeletben alapján főszabályként kijavítási és a „Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok” pontban felsorolt esetekben kicserélési és pénz visszatérítési igénnyel élhet jótállási igényként az Eladó felé.
A Vásárló a kijavítás iránti igényét választása szerint az Eladó székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és az Eladó által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti.
Érvényesítési határidő
A jótállási igény a jótállás időtartama alatt érvényesíthető, a jótállás időtartama a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet szerint:
a) 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év,
b) 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év,
c) 250 000 forint eladási ár felett három év.
E határidők elmulasztása jogvesztéssel jár, azonban a fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a Vásárló a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta.
A jótállási határidő a fogyasztási cikk Vásárló részére történő átadásakor indul, vagy ha az üzembe helyezést az Eladó, vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik.
Ha a Vásárló a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja.
Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok
A kijavítás kezelésekor az Eladónak törekedni kell arra, hogy a kijavítást 15 napon belül elvégezze. A kijavításra nyitva álló határidő a fogyasztási cikk átvételekor indul.
Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról.
Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során az Eladó részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a vásárló eltérő rendelkezése hiányában az Eladó köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, az Eladó köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül a vásárló részére visszatéríteni.
Vásárló az ÁSZF elfogadásával hozzájárul, hogy számára a tájékoztatást elektronikus úton vagy a Vásárló általi átvétel igazolására alkalmas más módon is megvalósulhasson.
Amennyiben az Eladó nem tudja a fogyasztási cikket 30 napon belül kijavítani:
ha a Vásárló ehhez hozzájárult, számára a kijavítás teljesíthető későbbi határidőben, vagy
amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül ki kell cserélni, vagy
amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, de a fogyasztási cikk cseréjére sincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell számára a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül visszatéríteni.
Amennyiben a fogyasztási cikk 4. alkalommal hibásodik meg a Vásárló jogosult:
az Eladó felé kijavítási igényel fordulni, vagy
a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a vételár arányos leszállítását kérni az Eladótól, vagy
a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a fogyasztási cikket az Eladó költségére kijavítani vagy mással kijavíttatani, vagy
amennyiben a Vásárló ezen jogaival (kijavítás, árleszállítás és mással kijavíttatás az Eladó költségére) nem él, vagy ezekkel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára 8. napon belül a fogyasztási cikket ki kell cserélni, ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell nyolc napon belül visszatéríteni számára.
Kivételek
A „Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok” pont alatt írt előírások az elektromos kerékpárra, elektromos rollerre, quadra, motorkerékpárra, segédmotoros kerékpárra, személygépkocsira, lakóautóra, lakókocsira, utánfutós lakókocsira, utánfutóra, valamint a motoros vízi járműre nem vonatkoznak.
Ezen termékek esetében is köteles törekedni azonban az Eladó arra, hogy a kijavítási igényt 15 napon belül teljesítse.
Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról.
Mi a viszonya a jótállásnak más szavatossági jogokkal?
A jótállás a szavatossági jogok (termék és kellékszavatosság) mellett érvényesül, alapvető különbség az általános szavatossági jogok és a jótállás között, hogy a jótállás esetén a fogyasztónak kedvezőbb a bizonyítási teher.
A 151/2003 Korm. Rendelet szerinti kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik.
Az eladó vállalása a kötelező jótállás időtartama alatt nem tartalmazhat a fogyasztóra nézve olyan feltételeket, amelyek hátrányosabbak azoknál a jogoknál, amelyeket a kötelező jótállás szabályai biztosítanak. Ezt követően azonban az önkéntes jótállás feltételei szabadon állapíthatóak meg, azonban a jótállás ebben az esetben sem érintheti a fogyasztó jogszabályból eredő -így köztük a kellékszavatosságon alapuló jogainak fennállását.
Három munkanapon belüli csereigény
Webáruházon keresztüli értékesítés esetén is érvényesül a három munkanapon belüli csereigény intézménye. Három munkanapon belüli cserteigényt a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alá tartozó tartós fogyasztási cikkek esetében lehet érvényesíteni, amely szerint, ha a 3 munkanapon belül érvényesíti valaki a csereigény intézményét, akkor az eladónak ezt úgy kell értelmeznie, hogy a termék az eladáskor már hibás volt és minden további nélkül a terméket ki kell cserélnie.
Mikor mentesül az Eladó a jótállási kötelezettsége alól?
Az Eladó a jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
Felhívjuk a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok a szavatossági jogosultságoktól függetlenül megilletik.
A kapcsolatos jogszabályokat itt olvashatja el:
19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet
VII. Elállás joga
Tájékoztató a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról:
A fogyasztót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. § szerint megilleti az indokolás nélküli elállás joga. A fogyasztó az elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék vagy termékek átvétele közötti időszakban, illetve a termék vagy a termékek az átvételének napjától számított tizennégy napon belül gyakorolhatja.
(több termék esetén, ha a megrendelt termékek átvétele valami okból eltérő időpontban történik az utoljára átvett termék dátumától)
A jelen pontban foglaltak nem érintik a fogyasztó azon jogát, hogy az e pontban meghatározott elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja.
Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása
A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a jelen – és a honlapról is letölthető - nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.
A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát a 14 naptári napos határidőn belül elküldi.
A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta. Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus úton visszaigazolni.
Letölthető nyilatkozat-minta elálláshoz
Az elállás joghatásai
Ha Ön a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől az Öntől beérkezett minden kifizetést haladéktalanul, de legkésőbb az Ön e szerződéstől való elállásra vonatkozó döntéséről szóló értesítésének kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítünk, ideértve a szállítási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos szállítási módtól az Ön döntése alapján történő eltérésből adódnak.) A visszatérítés során ugyanazt a kifizetési módot alkalmazzuk, mint amelyet Ön az eredeti ügylet során alkalmazott, kivéve, ha Ön más kifizetési módhoz kifejezetten beleegyezését adja; mindenesetre ezen visszatérítés következményeképpen Önt semmilyen díj nem terheli.
Postai levél útján történő elállásnál a levél postára adásának dátumát vesszük figyelme a 14 munkanap beszámításakor. A levelet lehetőleg ajánlott levélként adja fel, hogy egyértelműen bizonyítható legyen a feladás dátuma.
A megrendelt terméket mielőbb juttassa vissza cégünk címére, de legkésőbb a 14 nap lejártával. A visszaküldéssel felmerülő postai költségek a vásárlót terhelik. A terméket ne utánvéttel küld je vissza! Az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módunkban átvenni, annak visszajuttatásának költsége is vevőt terheli! Az Ön által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy postai cím következtében történő késedelem miatt az bennünket felelősség nem terhel.
Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, az Eladó nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket. Ilyen esetben a feltüntetett általános szállítási díjtételek erejéig áll fenn visszatérítési kötelezettségünk.
Visszatartási jog
Az mindaddig visszatarthatjuk a visszajáró összeget, amíg a Ön terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Utánvéttel feladott küldeményeket nem áll módunkban elfogadni.
A termék visszaszolgáltatása
A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha Ön a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.
Felelősség az értékcsökkenésért:
A csomagolás felbontása és a termék kipróbálása nem vezet az elállási jogunk elvesztéséhez (kivéve zárt csomagolású egészségvédelmi, higiéniai termékek, hang-, képfelvétel, valamint számítógépes szoftver esetében). Amint azonban eldöntöttük, hogy nincsen szükségünk a termékre, ezt követően már ne használjuk, óvjuk meg állagát, hogy minél jobb állapotban tudjuk azt a kereskedőnek visszajuttatni, ugyanis a termék tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges mértékű kipróbálást meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felelősséggel tartozunk az eladó felé, és azt meg kell térítenünk részére.
Az elállási jog kizártsága
Az olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet az Ön utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen az Ön személyére szabtak; „olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza.
Jelen dokumentumban nem szabályozott kérdésekkel kapcsolatban lásd:
Az Üzemeltető kijelenti, hogy egyedi gyártású termék esetén az 14 napos elállási jog nem foganatosítható, mivel az a Vásárló elképzelése alapján került legyártásra, ezáltal más felhasználónak nem értékesíthető. Hivatkozva a 45/2014. (II. 26.) kormányrendelet 14. pontjának 29. § (1) / c) bekezdésére, miszerint:
„A fogyasztó nem gyakorolhatja a 20. § szerinti jogát olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak.”
Amennyiben a Vásárló nem hajlandó kifizetni a megrendelt terméket, az Üzemeltető szándékos károkozást feltételezhet.
VIII. Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek
A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az eladó alábbi elérhetőségein terjesztheti elő:
• Telefon: +36-20-958-5096
• E-mail: hevesajandek@gmail.com
Az Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz kivizsgálása nem lehetséges, akkor az eladó a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a fogyasztónak átadja vagy megküldi email-ben. Az eladó jegyzőkönyvet vesz fel a fogyasztó bejelentett igényéről és átvételi elismervénnyel igazoltan veszi át a terméket garanciális probléma esetén.
Amennyiben az eladó és a fogyasztó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a fogyasztó számára:
Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Amennyiben a fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A fogyasztóvédelmi elsőfokú hatósági feladatokat a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes járási hivatalok látják el, ezek listája itt található:
Bírósági eljárás. Ügyfél jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései szerint.
Tájékoztatjuk, hogy Ön velünk szemben fogyasztói panasszal élhet. Amennyiben az Ön fogyasztói panaszát elutasítjuk, úgy Ön jogosult az Ön lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes Békéltető Testülethez is fordulni: a békéltető testület eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését. Az eljárásra - a fogyasztó erre irányuló kérelme alapján - az illetékes testület helyett a fogyasztó kérelmében megjelölt békéltető testület illetékes.
A vállalkozást a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli.
Ennek keretében fennáll a vállalkozásoknak a békéltető testület felhívására történő válaszirat megküldési kötelezettsége, továbbá kötelezettségként kerül rögzítésre a békéltető testület előtti megjelenési kötelezettség („meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételének biztosítása”).
Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.
A fenti együttműködési kötelezettség megszegése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság rendelkezik hatáskörrel, amely alapján a jogszabályváltozás következtében a vállalkozások jogsértő magatartása esetén kötelező bírságkiszabás alkalmazandó, bírságtól való eltekintésre nincs lehetőség. A fogyasztóvédelemről szóló törvény mellett módosításra került a kis- és középvállalkozásokról szóló törvény vonatkozó rendelkezése is, így a kis- és középvállalkozások esetén sem mellőzhető majd a bírság kiszabása.
A bírság mértéke kis- és középvállalkozások esetén 15 ezer forinttól 500 ezer forintig terjedhet, míg a számviteli törvény hatálya alá tartozó, 100 millió forintot meghaladó éves nettó árbevétellel rendelkező, nem kis- és középvállalkozás esetén 15 ezer forinttól, a vállalkozás éves nettó árbevételének 5%-áig, de legfeljebb 500 millió forintig terjedhet. A kötelező bírság bevezetésével a jogalkotó a békéltető testületekkel való együttműködés nyomatékosítását, illetve a vállalkozásoknak a békéltető testületi eljárásban való aktív részvételének biztosítását célozza.
A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.
A békéltető testület eljárása a fogyasztó kérelmére indul. A kérelmet a békéltető testület elnökéhez kell írásban benyújtani: az írásbeliség követelményének levél, távirat, távgépíró vagy telefax útján, továbbá bármely egyéb olyan eszközzel is eleget lehet tenni, amely a címzett számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását, és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését.
A kérelemnek tartalmaznia kell
a. a fogyasztó nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét,
b. a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás nevét, székhelyét vagy érintett telephelyét,
c. ha a fogyasztó az illetékességet az illetékes békéltető testület helyett kérelmezett testület megjelölését,
d. a fogyasztó álláspontjának rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait,
e. a fogyasztó nyilatkozatát arról, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelte a vitás ügy rendezését
f. a fogyasztó nyilatkozatát arra nézve, hogy az ügyben más békéltető testület eljárását nem kezdeményezte, közvetítői eljárás nem indult, keresetlevél beadására, illetve fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemelőterjesztésére nem került sor,
g. a testület döntésére irányuló indítványt,
h. a fogyasztó aláírását.
A kérelemhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát (kivonatát), amelynek tartalmára a fogyasztó bizonyítékként hivatkozik, így különösen a vállalkozás írásbeli nyilatkozatát a panasz elutasításáról, ennek hiányában a fogyasztó rendelkezésére álló egyéb írásos bizonyítékot az előírt egyeztetés megkísérléséről.
Ha a fogyasztó meghatalmazott útján jár el, a kérelemhez csatolni kell a meghatalmazást.
A Békéltető Testületekről bővebb információ itt érhető el: https://www.bekeltetes.hu
A területileg illetékes Békéltető Testületekről bővebb információ itt érhető el:
https://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek
Területileg illetékes Békéltető Testületek:
Baranya Megyei Békéltető Testület
Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36.
Telefonszám: 06-72-507-154
Fax: 06-72-507-152
E-mail: abeck@pbkik.hu; mbonyar@pbkik.hu
Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefonszám: 06-76-501-500; 06-76-501-525, 06-76-501-523
Fax: 06-76-501-538
E-mail: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu; mariann.matyus@bkmkik.hu
Honlap: www.bacsbekeltetes.hu
Békés Megyei Békéltető Testület
Cím: 5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszám: 06-66-324-976
Fax: 06-66-324-976
E-mail: eva.toth@bmkik.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
Cím: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszám:06-46-501-091;06-46-501-870
Fax: 06-46-501-099
E-mail: kalna.zsuzsa@bokik.hu
Budapesti Békéltető Testület
Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310.
Telefonszám: 06-1-488-2131
Fax: 06-1-488-2186
E-mail: bekelteto.testulet@bkik.hu
Csongrád Megyei Békéltető Testület
Cím: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszám: 06-62-554-250/118
Fax: 06-62-426-149
E-mail: bekelteto.testulet@csmkik.hu
Fejér Megyei Békéltető Testület
Cím: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Telefonszám:06-22-510-310
Fax: 06-22-510-312
E-mail: fmkik@fmkik.hu
Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
Cím: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefonszám: 06-96-520-217
Fax: 06-96-520-218
E-mail: bekeltetotestulet@gymskik.hu
Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Cím: 4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.
Telefonszám: 06-52-500-710
Fax: 06-52-500-720
E-mail: korosi.vanda@hbkik.hu
Heves Megyei Békéltető Testület
Cím: 3300 Eger, Faiskola út 15.
Telefonszám: 06-36-429-612
Fax: 06-36-323-615
E-mail: hkik@hkik.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
Cím: 5000 Szolnok, Verseghy park 8. III. emelet 305-306.
Telefonszám: 06-56-510-621, 06-20-373-2570
Fax: 06-56-510-628
E-mail: bekeltetotestulet@jnszmkik.hu
Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
Cím: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Telefonszám: 06-34-513-027
Fax: 06-34-316-259
E-mail: szilvi@kemkik.hu
Nógrád Megyei Békéltető Testület
Cím: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A.
Telefonszám: 06-32-520-860
Fax: 06-32-520-862
E-mail: nkik@nkik.hu
Pest Megyei Békéltető Testület
Cím: 1119 Budapest, Etele út 59-61. II. em. 240.
Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf.: 81
Telefonszám: 06-1-269-0703
E-mail: pmbekelteto@pmkik.hu
Somogy Megyei Békéltető Testület
Cím: 7400 Kaposvár, Anna u.6.
Telefonszám: 06-82-501-026
Fax: 06-82-501-046
E-mail: skik@skik.hu
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
Cím: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszám: 06-42-311-544
Fax: 06-42-311-750
E-mail: bekelteto@szabkam.hu
Tolna Megyei Békéltető Testület
Cím: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25. III. emelet
Telefonszám: 06-74-411-661
Fax: 06-74-411-456
E-mail: kamara@tmkik.hu
Vas Megyei Békéltető Testület
Cím: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
Telefonszám: 06-94-312-356
Fax: 06-94-316-936
E-mail: vmkik@vmkik.hu
Veszprém Megyei Békéltető Testület
Cím: 8200 Veszprém, Radnóti tér 1. földszint 116.
Telefonszám: 06-88-429-008
Fax: 06-88-412-150
E-mail: bekelteto@veszpremikamara.hu
Zala Megyei Békéltető Testület
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.
Telefonszám: 06-92-550-513
Fax: 06-92-550-525
E-mail: zmbekelteto@zmkik.hu
Online vitarendezési platform:
Az Európai Bizottság létrehozott egy honlapot, amelybe a fogyasztók beregisztrálhatnak, így ezen keresztül lehetőségük nyílik arra, hogy online vásárláshoz kapcsolódó jogvitáikat ezen keresztül rendezzék egy kérelem kitöltésével, elkerülve a bírósági eljárást. Így a fogyasztók tudják érvényesíteni jogaikat anélkül, hogy például a távolság meggátolná őket ebben.
Ha Ön panaszt kíván tenni egy, az interneten vásárolt termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban, és nem akar feltétlenül bírósághoz fordulni, igénybe veheti az online vitarendezés eszközét.
A portálon Ön és a kereskedő, akivel szemben panasszal élt, közösen kiválaszthatják a panasz kezelésével megbízni kívánt vitarendezési testületet.
Az Online vitarendezési platform itt érhető el.
Ha a feleknek nem sikerül 30 napon belül megegyezniük, vagy ha a platform sem tud a benyújtott adatok alapján olyan alternatív vitarendezési fórumot azonosítani, amelynek hatásköre van eljárni, a panasz további feldolgozására nem kerül sor.
IX. Biztonság
A webáruház Linux/PHP alapokon működő információs rendszer, biztonsági foka megfelelő, használata nem jelent kockázatot, azonban javasoljuk, hogy tegye meg az alábbi óvintézkedéseket: használjon vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítse az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A Weboldalon való vásárlás feltételezi az Ügyfél részéről az Internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását
X. Törvényi hivatkozások:
Adatkezelés: 2011. évi CXII. törvény (Infotv.)
Elállás, termékszavatosság, kellékszavatosság, visszatérítés 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet
Jótállás
151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet
Szerzői jogok
1999. évi LXXVI. törvény
A Szerződésre különösen az alábbi jogszabályok vonatkoznak: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről;
2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs
társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről; 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (PTK);
151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról;
45/2014 (II.26) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól; 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra
vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól
2021.01.01.